Beköszöntő

Kedves Borzarándokok!

Nem titok, a rendkívül népszerű IVÁN-VÖLGYI KADARKATÚRA ihlette a BIKAVÉR BORONGOLÓ létrehozását. Így az sem véletlen, hogy a siker érdekében, ez a rendezvény is igénybe vette az Iván Völgyiek kreatív szervezőjének, Korda Gabinak segítségét.

Míg a kadarkatúra a borvidék közepét jelentő Iván Völgyi pincészetekre és azok által vendégül látott borászokra koncentrál, addig a BIKAVÉR BORONGOLÓN a város északi felében tanyát ütő kollégáik a házigazdák, akiket a centrum és dél „szekszárdi vikingeknek” nevez.

Kadarka túra, Bikavér túra, és ha ezek mellé összeütnének a déliek egy Kékfrankos túrát, megvalósulna a Szekszárdi Borszentháromság Zarándokútvonala.

Eszterbauer János
Elnök
Szekszárdi Borászok Céhe

Bikavér

„BIKAVÉR” – HUNGARIKUM, mely egy kiváló minőségű, évszázados hagyományokra épülő, egyediséggel bíró, és kizárólag az Egri és a Szekszárdi Borvidéken termelt többféle kékszőlőből készült borházasítást rejt. Közösen fontos hagyomány, hogy a borban egyik szőlőfajta sem dominálhat. A bikavér Magyarország legfontosabb vörösbor márkája.

Szekszárd borászainak közös célja a Szekszárdi Bikavér hírnevének újbóli megerősítése, a hagyományok előtti tisztelgéssel újraértelmezni, egyfajta HUNGARIKUMKÉNT kiemelni a többi kiváló magyar bor közül. Ennek ad teret a szekszárdi borászok egy kis csapatának kezdeményezése, hogy a szekszárdi bikavért minél szélesebb körben megismertesse, hogy a jövőben ez a bor méltóképpen emelhesse a magyar bor ismertségét Magyarországon és külföldön egyaránt.

A Szekszárdi Bikavér harmóniáját a 19. század során szintén a borvidék klasszikus szőlőfajtájának, a kadarkának különböző változatai adták. A ma újra élettel feltöltődő Szekszárdi Bikavérből továbbra is elmaradhatatlan és meghatározó súlyú a kékfrankos és a kadarka (minimum 40 %), míg a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot szőlőfajták mögött maximum 10 %-ban kerülhetnek bele egyéb fajták, és legalább egy éves ászkolás után kerülhet palackba.

Hogy milyen is a bikavér? A bemutatón széles spektrumát kapjuk ennek a testes, fűszeres, gyümölcsös, szép savszerkezettel rendelkező, hosszan eltartható, a palackban fejlődni képes bornak, mely egyszerre ad harmóniát s mellette tüzet és vadságot, tradíciót, valamint a modern fogyasztói elvárásoknak is megfelelő kihívásokat.


Jegyvásárlás

0

Megvásárolható jegyek száma