Szekszárd szülötteként igazán korán, már gyermekkoromban kapcsolatba kerültem a szőlőművelés és a borkészítés „művészetével”. A szüleimnek és nagyszüleimnek egyaránt volt egy kis szőlőbirtokuk Szekszárdon, Bátán és Györkönyben. Így egymástól teljesen eltérő stílusú és megjelenésű borokat volt szerencsém kóstolni. Kezdetben játék gyanánt, majd hobbiként, aztán 2006-tól egy családi vállalkozás keretében kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel a szép szakmával. Véleményem szerint a Szekszárdi Borvidék változatosságának köszönhetően az egyik legnagyobb lehetőségekkel bíró borvidékek közé tartozik. Ennek bizonyítékul szolgál, hogy egészen a római időktől napjainkig megszakítás nélkül foglalkoztak itt az elődök szőlőtermesztéssel és borkészítéssel.

A borvidék adottságait maximálisan kihasználva pincészetünkben több féle stílusú és karakterű bort készítünk, de mindig szem előtt tartjuk a számunkra preferáltabb stílusjegyeket, melyek a gyümölcsösségre, a tisztaságra és az eleganciára helyezik a főbb hangsúlyt.

Fajta választékunkban kiemelt szerepet kap a Kékfrankos, mely fajtát sokszínűsége, magas minősége és megbízhatósága miatt előszeretettel használjuk mind önállóan illetve mind fő alapanyagként a házasított borainkban. Ezen kívül kiemelt figyelmet fordítunk a Kadarka, Merlot, Cabernet Franc, Syrah és a Rajnai Rizling ültetvényeinkre.

Pincészetünk jelenleg évi 40.000 palack bort állít elő, melyeket különböző „borcsaládokba” soroltunk. Az idei évtől pedig sok szeretettel várjuk kóstolni vágyó vendégeinket egy új impozáns helyszínen a szőlőültetvények szívében. (További információ a www.boszadrian.hu weboldalon található)